FókaTour


FókaTour

Szervíztúra Hozzád! Mi így is tudunk segíteni Neked!

Immár több alkalommal szerveztünk szervizelés túrát az országban. Ezek a túrák 1-2 naposak, ahol jellemzően az ország egy tájegységében működő partnereinkhez látogatunk el szervizelés, illetve igény esetén oktatás céljából. A túrák mindig remek hangulatban, vagy egy adott központi helyszínen, vagy sorban beosztva megrendelőinknél zajlanak. Ezek az alkalmak mindig jó lehetőséget biztosíthatnak arra is, hogy az egymás közelében tevékenykedő „lézeres társadalom” tagjai megismerkedjenek egymással és adott esetben kialakíthassanak gyümölcsöző együttműködéseket.

Túráink alkalmával az előre egyeztetett javításokat, szereléseket, új gépek beüzemelését, alkatrészcseréket, igény szerinti oktatásokat végezzük el. Kiszállási díjunk ilyenkor megbeszélés szerint arányosan eloszlik a résztvevők között. Természetesen a túrákat megfelelő résztvevőszám esetén tudjuk adott területekre megszervezni.

Mostanában igény mutatkozik határainkon túli túrák szervezésére is! Mi ennek sem állunk ellen! Szívesen indítanánk túrákat akár Romániába, Szlovákiába, vagy más környező országba is igény szerint!

Várjuk megkereséseiteket!

Könnyebbség lehet, ha adott környékről ismerős „lézeresek” összefogva egyszerre tudjátok jelezni, hogy szükségetek lehet ránk! Ha tanácstalan vagy, hogy kivel is foghatnál össze a környékedről, úgy keress minket bátran és mi szívesen beillesztünk egy alakuló túracsapatba!

A túrák leszervezése a jellegénél fogva némi időt vesz igénybe. Általában havi szinten 2-3 túraalkalmat tudunk jelenleg biztosítani. Ez azt jelenti, hogy a legoptimálisabb esetben 1 hónapon belül módod lehet csatlakozni egy csapathoz. Amennyiben ez az adott területeden lévő kellő jelentkezés hiányában mégsem tud megvalósulni, úgy sincs semmi gond, hiszen egyéb országjárásaink alkalmával rövid határidővel eljuthatunk Hozzád! Keress minket bizalommal!

Az alábbi túráink is örömünkre különösen nagy sikerrel és megelégedéssel zárultak:

  • április 14.: Pécs és környéke
  • május 30-31.: Nyíregyháza és környéke
hungary-1896330_1280 lezergepek-szervizelese-orszagosan