Oktatás


Oktatás/ Beüzemelés

Új vagy használt gépet vásárlók igény szerinti betanításában, oktatásában közreműködünk. A gépek korrekt, akár helyszíni beüzemelésén túl, a résztvevő által meghatározott képzést nyújtjuk egészen az alapoktól a bonyolultabb feladatokig. Folyamatos szakmai hátteret biztosítunk kezdő és haladó szinten egyaránt.

Oktatásunkat a gépkezelő kívánságára akár bázisunkon, akár kiszállással a helyszínen, a szükséges időtartamban és szükséges alkalommal biztosítjuk. Természetesen az egyéni betanításon túl igény esetén mód van több gépkezelő egyidejű kisebb vagy nagyobb csoportos szakmai foglalkozására is.

Gép beüzemelésével, illetve szervizeléssel egybekötött oktatás időtartama jellemzően 3-5 óra, annak előre meghatározott időkerete nincs. Természetesen az elvégzendő munkával és igény szerinti oktatással kapcsolatban előzetes egyeztetés szükséges. 

Oktatásaink, tanácsadásaink, konzultációink célját a résztvevők a folyamat során egyértelműen maguk határozzák meg. Az események elsősorban adott problémák, feladatok megoldására, megbeszélésére irányulnak.

Kiszállás esetén kiszállási díjat is felszámítunk.

lezergepek15

Szolgáltatási díjaink

Budapest

Kiszállási díj: 5.000 Ft

Munkadíj: 8.000 Ft/óra

Munkaóra: 3-5 óra

Agglomeráció

(max. 40 km)

Kiszállási díj: 10.000 Ft

Munkadíj: 8.000 Ft/óra

Munkaóra: 3-5 óra

Vidék

Kiszállási díj: 120 Ft/km

Munkadíj: 8.000 Ft/óra

Munkaóra: 3-5 óra

Hétvégén a kiszállási díjunk 150 Ft/km, a munkadíjunk 12.000 Ft/óra!

Lépj kapcsolatba a Fókával